Kicsoda a vőlegény?

Jelentem Tóth András vagyok, Dunaújvárosban később pedig Rácalmáson nőttem fel. A Műegyetem miatt még ’99-ben költöztem fel Budapestre, azóta itt élek, mivel itt találtam munkát. Elég sokat laktam a Schönherz kollégiumban, itt ismerkedtem meg a barátaim egy jó részével. A barátaim egyébként Tatának hívnak, gondolom azért, mert ez a monogramom duplán. Informatikával foglalkozom és nagyon szeretem Kingát.

Kicsoda a menyasszony?

Váncsa Kinga vagyok, székely jány :-), pszichológus és nagyon szeretem Andrást 😀 Tusnádfürdőn nőttem fel, ahol gyermekkorom legszebb éveit töltöttem. Gimnáziumot Sepsiszentgyörgyön végeztem, majd még az érettségi évében Budapesten kezdtem meg a német nyelvtanári szakot, az ELTE-n. Pszichológia iránti érdeklődésem gimnázium óta csak fokozódott (akik nem tudják: lehetett, és én érettségi tantárgynak választottam is anno a pszichológiát), így diploma megszerzését követően el is kezdtem a pszichológia szakot a Károli Gáspár Református Egyetemen. Diploma megszerzésekor már egy gimnázium pszichológusa voltam, innen kerültem át a hűen áhított munkahelyemre, egy Nevelési Tanácsadóba, ahol most is gyermekpszichológusként dolgozom. Jelenleg a SOTE Klinikai Pszichológia Tanszékén a gyermek és ifjúsági klinikai és mentálhigiénés szakpszichológusi szakképzés hallgatója vagyok.

Hogyan találkoztatok? 

(András írásában) Még 2011-ben, február 25-én születésnapot tartottam a Port H-ban, ahol sok mindenki más mellett meghívtam Kárpáti Orsit is, aki az első közös ismerősünk volt. Kingának éppen fájt a feje, ezért nem akart jönni, de végül Orsi meggyőzte. Kinga és Orsi volt az első két vendég, akik megérkeztek, így egy ideig el tudtunk beszélgetni. Aztán egyre többen lettünk és velük is kellett foglalkoznom, ezért csak néhány mondatot tudtunk váltani, Kinga pedig elég korán lelépett. A Facebook-on már másnap beszélgettünk és vasárnap elmentünk meginni egy bambit a Jókai térre. Itt elég hosszan sikerült végre beszélgetni és kicsit jobban megismertük egymást. Ekkor derült ki Kingáról a sötét titka, miszerint nagyon szereti a csokoládét. Csütörtökön találkoztunk legközelebb, ekkor mentünk el a Ludwig Múzeumba, a Taiwan Calling című kiállításra. A dolog elég nehezen indult, mivel Kinga a csúszós csizmájában jött és majdnem orra esett előttem, mert megcsúszott az előtérben. Ráadásul a tárlat sem volt az elején érdekes. Egyikünk sem mert szólni a másiknak, hogy hát nem túl jók a képek. Aztán elindult a tárlatvezetés és onnantól kezdve jobb lett a hangulat, mi is feloldódtunk.

(Kinga szerint) Igen így történt. 🙂 Én akkor, ott, már tudtam, hogy András az akivel: IGEN 🙂  Lehet, hogy nyálasan hangzik, de van, amit lehet érezni. Emlékszem, amikor anyukám mesélte, nála mi volt a döntő dolog, ami miatt érezte, apukám mellett lesz boldog és teljes az élete. Hasonló játszódott le bennem is, már ott a kiállításon.

Milyen volt a lánykérés?

(András szemszögéből) A lánykérésnek külön története van, mivel 2012 augusztusában Ausztráliában jártunk egyik barátom lakodalmán. Előtte pedig egy road-tripre mentünk, úgy gondoltam, hogy ott fogom megkérni Kinga kezét. Minden el volt intézve, a gyűrűt még itthon megvettem, amíg Kinga a szüleinél volt Erdélyben. Egész úton a fényképezőgépem táskájában tartottam. Első körben Coral Bay-nél akartam megkérni Kinga kezét a naplemente nézés közben. Sajnos, a naplemente után, mindent fura színekben láttunk és a szél is feltámadt, így a hidegben nem találtam már annyira romantikusnak a dolgot.

A második próbálkozás Denham-ben volt, ez Shark Bay-ben van. Itt az Old Pearler nevű étteremben vacsoráztunk, ami egy igazán jól sikerült vacsora volt. Homárt ettünk és egy üveg bor is lecsúszott mellé. Így a hosszú nap után kezdtünk becsípni, úgy gondoltam mégsem illik szalonspiccesen lányt kérni, így újból elnapoltam a dolgot.

Másnap elmentünk a Kis Lagúnához, ahol éppen senkivel nem találkoztunk csak egy kisebb csapat emuval, így néhány óra alatt körbe jártuk és a tájban gyönyörködtünk. Miután átgázoltunk a lídókapun, megpihentünk és megejtettük az ebédet. Kinga már indulni akart, így mikor elfordult, gyorsan letérdeltem elővettem a gyűrűt és megkértem a kezét. Arra már egyikünk sem emlékszik, hogy mit mondtam. Kinga annyira meglepődött, hogy ő is letérdelt. Persze rászóltam, hogy álljon fel, mert nem fogok gyakran letérdelni előtte. Kinga gondolkodás nélkül kétszer is igent mondott.

(Kinga szemszögéből) Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondoltam és nem vártam, hogy mikor kér meg. Igen, párszor átfutott az agyamon és hál’ istennek nem úgy sikerült. Olyan tatásra és kingásra sikeredett. Attól volt tökéletes, amilyenek mi vagyunk, nem volt benne semmi mesterkélt, megjátszott, hálivúdias, mint ahogy sablonosan az ember esetleg elképzeli. Úgy láttam András megkönnyebbült a nagy esemény után, rólam pedig a mosolyt napokig nem lehetett lemosni. Különleges érzés volt, napokig kapkodtam az érzés után, hogy hátha konzerválni tudnám, de hát ez is átalakult, elillant egy idő után.